Kicsoda?
Képzeljünk el egy hetvenegynéhány* éves közgazdászt, aki egy percig se volt közgazdász. Aki évtizedekig számítástechnikai cégeknél, a televíziónál, közgazdasági egyetemen és mindenféle könyvkiadóknál mitmaholt nehezen azonosítható munkakörökben anélkül, hogy számítástechnikus, televíziós műsorszerkesztő, tanár, vagy könyvkiadók művészeti vezetője lett volna. Aki mindeközben karikatúrák ezreit publikálta úgy, hogy nem volt karikaturista – igaz, nem is akart az lenni. Nem akart díjakat a karikatúráiért – jópárat mégis bekaszált; nem akart a honi sajtókarikaturistákat tömörítő "szakosztály" vezetője lenni – pedig az; nem akart a Magyar Nemzetnek rajzolni – de felkérték, hát csinálta. Dr. Halász Géza nem közgazda, nem számítástechnikus, nem könyvkiadó, nem karikaturista, hanem egyszerűen "csak" gondolkozó. Olyan gondolkozó, aki a világot hol finom gúnnyal, hol derűs – olykor azért kétségbeesett – iróniával, hol pedig maró humorral tépi apró cafatokra, majd rakja össze úgy, hogy a létrejött produktum minden abszurditása ellenére is igazabb legyen, mint a közvetlenül megélt (ál)valóság. Mindezek létrejöttében titokzatos képalkotó szoftverek is játszanak némi szerepet, noha szemlátomást épp csak annyit, hogy a "felhasználót" ne vádolhassuk poroszos alapossággal, vagy öncélú minuciozitással. Csak annyit, hogy a forma és a technika ne fedje el a gondolatot. Például "A törvényhozó a kettes villamoson" címűt, ahol Michelangelo Mózese a tízparancsolat kőtábláival a hóna alatt a parlamentbe igyekszik – tudniillik a kettes villamos arra jár. A törvényhozó villamoson utazik, nem méregdrága szolgálati kocsival, ami éppoly abszurd, mint a jármű unalmas köznapiságának és a szobor monumentális artisztikumának összeférhetetlensége, – vagy hogy eme különös figurát az utasok észre se veszik. Azt már kevesebben tudják, mit lát a törvényhozó, midőn a hegyről az övéihez lemenvén döbbenten látá, hogy azok az aranyból készült bálványt imádják? Mi lesz akkor a kőtáblákkal? – és különben is: hol van az új Magyar Alkotmány?
Stalker
_________________
* Császár Tamás 2011-ben írta az IPM magazin számára, akkor még hatvanegynéhány szerepelt a szövegben.
A többi stimmel, még...
Képzeljünk el egy hetvenegynéhány* éves közgazdászt, aki egy percig se volt közgazdász. Aki évtizedekig számítástechnikai cégeknél, a televíziónál, közgazdasági egyetemen és mindenféle könyvkiadóknál mitmaholt nehezen azonosítható munkakörökben anélkül, hogy számítástechnikus, televíziós műsorszerkesztő, tanár, vagy könyvkiadók művészeti vezetője lett volna. Aki mindeközben karikatúrák ezreit publikálta úgy, hogy nem volt karikaturista – igaz, nem is akart az lenni. Nem akart díjakat a karikatúráiért – jópárat mégis bekaszált; nem akart a honi sajtókarikaturistákat tömörítő "szakosztály" vezetője lenni – pedig az; nem akart a Magyar Nemzetnek rajzolni – de felkérték, hát csinálta. Dr. Halász Géza nem közgazda, nem számítástechnikus, nem könyvkiadó, nem karikaturista, hanem egyszerűen "csak" gondolkozó. Olyan gondolkozó, aki a világot hol finom gúnnyal, hol derűs – olykor azért kétségbeesett – iróniával, hol pedig maró humorral tépi apró cafatokra, majd rakja össze úgy, hogy a létrejött produktum minden abszurditása ellenére is igazabb legyen, mint a közvetlenül megélt (ál)valóság. Mindezek létrejöttében titokzatos képalkotó szoftverek is játszanak némi szerepet, noha szemlátomást épp csak annyit, hogy a "felhasználót" ne vádolhassuk poroszos alapossággal, vagy öncélú minuciozitással. Csak annyit, hogy a forma és a technika ne fedje el a gondolatot. Például "A törvényhozó a kettes villamoson" címűt, ahol Michelangelo Mózese a tízparancsolat kőtábláival a hóna alatt a parlamentbe igyekszik – tudniillik a kettes villamos arra jár. A törvényhozó villamoson utazik, nem méregdrága szolgálati kocsival, ami éppoly abszurd, mint a jármű unalmas köznapiságának és a szobor monumentális artisztikumának összeférhetetlensége, – vagy hogy eme különös figurát az utasok észre se veszik. Azt már kevesebben tudják, mit lát a törvényhozó, midőn a hegyről az övéihez lemenvén döbbenten látá, hogy azok az aranyból készült bálványt imádják? Mi lesz akkor a kőtáblákkal? – és különben is: hol van az új Magyar Alkotmány?
Stalker
_________________
* Császár Tamás 2011-ben írta az IPM magazin számára, akkor még hatvanegynéhány szerepelt a szövegben.
A többi stimmel, még...
Fehér Béla kiállításmegnyitója
Dunakeszi, 2016. november 7.
Tisztelt hölgyeim, és uraim!
Nem ezért vagyunk itt, de azért felhívom a tisztelt jelenlévők figyelmét, hogy november 7-e van. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitörésének 99. évfordulója. Felnőtt másfél nemzedék, amelyik erről már nem sokat tud, vagy inkább semmit, pedig nem is olyan régen 1989-ben még állami ünnep volt!
Ebből is látszik, hogy korok jönnek, korok mennek, a történelem változik, néha robban, mint a tűzijáték rakétája, színekre bomlik, és zöld lesz, ami addig piros volt. És fordítva.
A történelem változik, de a humor örök.
Persze a humor is változik, mondjuk inkább azt, hogy a gondolat örök. A humorban rejtőző gondolat pedig egyenesen halhatatlan!
Az a fajta grafika, az a fajta karikatúra, amit Halász Géza művel valójában nem is akar nevettetni, noha persze nevetünk, ez ellen nem tehet semmit. Mondjuk úgy az egyszerűség kedvéért, hogy elgondolkodtat, és gondolkodás közben nevetünk. Nevetünk az összefüggéseken, felismeréseken, és az áthallásokon. Meghökkenünk, aztán értelmezünk.
Nevetésünk tehát a sikeres értelmezés feletti örömből fakad.
Rajzai irritálják a képzeletet. Ráébresztenek erre-arra.
Hogy mire ébresztenek rá, azt egzakt módon nehéz megfogalmazni, mert ugye kit mire. Kerülendő a közhelyeket, annyit mondhatok, hogy a szunnyadó ösztönöket irritálja, sőt, életre masszírozza. Nem hagy eltompulni. Ahogy a játék se. Mint amikor a nagypapák futni kezdenek a labda után.
Géza munkáiban én azt csodálom, hogy finomak, és elegánsak. Azt a fajta karikatúra, ami az ő keze alól kerül ki, leginkább talán az egyperces novellához hasonlítható. Ez az összehasonlítás persze erősen inog, de fogadják el, nincs jobb. Örkény István annak idején kijelentette rossz olvasók nincsenek, csak rossz egypercesek, vagyis ha valaki nem érti miről szól az írás, akkor az írásban van a hiba.
Vajon áll-e ugyanez a karikatúrára is? Azt hiszem, igen.
Először is a vérbeli karikatúra ott kezdődik, ahol az írás véget ér. Ahol a toll már tehetetlen. Ahol a műfaj önmagába csúszik, magára marad, senki földjére jut, időtlenségbe repül. Jut eszembe HG száműzte a betűket, a rajzokhoz nincs magyarázó szöveg, még címűk sincs. Fejtse meg a néző, mit akar mondani. Géza egy interjúban mondta el, egyébként Sándor Györgyre hivatkozva, hogy egy szint alá nem megy az ember, a néző vagy megugorja, vagy nem.
Egyetértek. Úgy fordítom le, ha a néző nem elég művelt, magára vessen. Ha az öltözetőbabában nem ismeri fel Botticelli Vénuszát, ha nem ismeri a willendorfi vénuszt (felékszerezve), akkor nem érdemli meg, hogy nézőnek nevezze magát. Vagy ha nem ismeri Szinnyei híres Majálisát, nem fogja értékelni, hogy a képen egyedül csak a borospalackért lehajoló férfi maradt. Pedig micsoda nagyszerű játék! És többlövetű üzenet!
Igen, az üzenetekben kell megtalálnunk a lényeget, vagyis a gondolatot. Az üzenetek kortalanok, ókor és atomkor csúszik össze résmentesen, így vethető össze a színes sztaniolba csomagolt csokimikulás és az egyiptomi múmia.
Egyik kedvencem, az x,y,z nyilakkal jelölt háromdimenziós térben a falnak támasztott létrán álló alak távcsővel kémlel kifelé. Nem lehet eldönteni, hogy a puszta falat nézi, vagy a negyedik dimenziót kémleli. Az ember elmereng a rajz fölött, és mindenféle eszébe jut, ami amúgy nem jutna. Például, hogy a karikatúra nem játék, sőt, nagyon is komoly dolog. Ahogy a művészet is az.
A hieroglifákkal telerótt kőlapon egy repülőtér fedezhető fel.
A makk ász bundás vadász radiátornál melegszik, a kártyalap alsó felén pedig nem a tükörképét látjuk, hanem a fűtési rendszer műszaki rajzát.
Az Abbey Road emblematikus zebráján átlovagolnak a honfoglalók.
A nyugágyban heverő Bach hangjegyeket fütyül a kottára.
A keresztre feszített Krisztus mint tetris-elem ereszkedik alá. Gondoljanak csak bele!
A Sikoly figurája már nincs egyedül, húszan sikítanak és fogják be a fülüket. Ebbe még jobban gondoljanak bele! Ezek azok a pontok, ahol komolyra fordul a játék!
Aztán ott látjuk magát a szerzőt, aki Supemanként suhan a bolond világ fölött. Nekem az tetszik, ahol mint VIII. Henrik jelenik meg.
Ő a király.
Nem ezért vagyunk itt, de azért felhívom a tisztelt jelenlévők figyelmét, hogy november 7-e van. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitörésének 99. évfordulója. Felnőtt másfél nemzedék, amelyik erről már nem sokat tud, vagy inkább semmit, pedig nem is olyan régen 1989-ben még állami ünnep volt!
Ebből is látszik, hogy korok jönnek, korok mennek, a történelem változik, néha robban, mint a tűzijáték rakétája, színekre bomlik, és zöld lesz, ami addig piros volt. És fordítva.
A történelem változik, de a humor örök.
Persze a humor is változik, mondjuk inkább azt, hogy a gondolat örök. A humorban rejtőző gondolat pedig egyenesen halhatatlan!
Az a fajta grafika, az a fajta karikatúra, amit Halász Géza művel valójában nem is akar nevettetni, noha persze nevetünk, ez ellen nem tehet semmit. Mondjuk úgy az egyszerűség kedvéért, hogy elgondolkodtat, és gondolkodás közben nevetünk. Nevetünk az összefüggéseken, felismeréseken, és az áthallásokon. Meghökkenünk, aztán értelmezünk.
Nevetésünk tehát a sikeres értelmezés feletti örömből fakad.
Rajzai irritálják a képzeletet. Ráébresztenek erre-arra.
Hogy mire ébresztenek rá, azt egzakt módon nehéz megfogalmazni, mert ugye kit mire. Kerülendő a közhelyeket, annyit mondhatok, hogy a szunnyadó ösztönöket irritálja, sőt, életre masszírozza. Nem hagy eltompulni. Ahogy a játék se. Mint amikor a nagypapák futni kezdenek a labda után.
Géza munkáiban én azt csodálom, hogy finomak, és elegánsak. Azt a fajta karikatúra, ami az ő keze alól kerül ki, leginkább talán az egyperces novellához hasonlítható. Ez az összehasonlítás persze erősen inog, de fogadják el, nincs jobb. Örkény István annak idején kijelentette rossz olvasók nincsenek, csak rossz egypercesek, vagyis ha valaki nem érti miről szól az írás, akkor az írásban van a hiba.
Vajon áll-e ugyanez a karikatúrára is? Azt hiszem, igen.
Először is a vérbeli karikatúra ott kezdődik, ahol az írás véget ér. Ahol a toll már tehetetlen. Ahol a műfaj önmagába csúszik, magára marad, senki földjére jut, időtlenségbe repül. Jut eszembe HG száműzte a betűket, a rajzokhoz nincs magyarázó szöveg, még címűk sincs. Fejtse meg a néző, mit akar mondani. Géza egy interjúban mondta el, egyébként Sándor Györgyre hivatkozva, hogy egy szint alá nem megy az ember, a néző vagy megugorja, vagy nem.
Egyetértek. Úgy fordítom le, ha a néző nem elég művelt, magára vessen. Ha az öltözetőbabában nem ismeri fel Botticelli Vénuszát, ha nem ismeri a willendorfi vénuszt (felékszerezve), akkor nem érdemli meg, hogy nézőnek nevezze magát. Vagy ha nem ismeri Szinnyei híres Majálisát, nem fogja értékelni, hogy a képen egyedül csak a borospalackért lehajoló férfi maradt. Pedig micsoda nagyszerű játék! És többlövetű üzenet!
Igen, az üzenetekben kell megtalálnunk a lényeget, vagyis a gondolatot. Az üzenetek kortalanok, ókor és atomkor csúszik össze résmentesen, így vethető össze a színes sztaniolba csomagolt csokimikulás és az egyiptomi múmia.
Egyik kedvencem, az x,y,z nyilakkal jelölt háromdimenziós térben a falnak támasztott létrán álló alak távcsővel kémlel kifelé. Nem lehet eldönteni, hogy a puszta falat nézi, vagy a negyedik dimenziót kémleli. Az ember elmereng a rajz fölött, és mindenféle eszébe jut, ami amúgy nem jutna. Például, hogy a karikatúra nem játék, sőt, nagyon is komoly dolog. Ahogy a művészet is az.
A hieroglifákkal telerótt kőlapon egy repülőtér fedezhető fel.
A makk ász bundás vadász radiátornál melegszik, a kártyalap alsó felén pedig nem a tükörképét látjuk, hanem a fűtési rendszer műszaki rajzát.
Az Abbey Road emblematikus zebráján átlovagolnak a honfoglalók.
A nyugágyban heverő Bach hangjegyeket fütyül a kottára.
A keresztre feszített Krisztus mint tetris-elem ereszkedik alá. Gondoljanak csak bele!
A Sikoly figurája már nincs egyedül, húszan sikítanak és fogják be a fülüket. Ebbe még jobban gondoljanak bele! Ezek azok a pontok, ahol komolyra fordul a játék!
Aztán ott látjuk magát a szerzőt, aki Supemanként suhan a bolond világ fölött. Nekem az tetszik, ahol mint VIII. Henrik jelenik meg.
Ő a király.
